Hangya paradoxon: Miért éli túl a rovar a 100 méteres zuhanást?

Ellentétben az ösztönös elképzelésünkkel a zuhanásról, egy aprócska hangya számára egy magas épületről való leugrás valószínűleg csupán egy rövid és nem túl kellemes repüléssé válna. A a hangyák zuhanásának fizikájáról szóló teljes cikk a Liked.hu-n olvasható. Ez a jelenség, amelyet gyakran hangya paradoxonnak neveznek, rávilágít a méret és a fizikai törvények közötti különleges kapcsolatra. A titok a légellenállásban és a rovarok rendkívül alacsony tömegében rejlik, ami drasztikusan lelassítja a zuhanásukat. Az emberi léptékkel mérve halálos sebesség a hangyák esetében sosem éri el azt a szintet, ami jelentős sérülést okozna a belső szerveikben vagy a külső vázukban. A súlyukhoz képest hatalmas felületük miatt a terminális sebességük rendkívül alacsony, gyakran kevesebb, mint 6-7 km/óra, ami megakadályozza a végzetes becsapódást.

Ez a különleges túlélési képesség nem csak a hangyákra jellemző; sok más apró rovar és ízeltlábú is hasonló mechanizmussal védi magát a magasból való leesés ellen. Míg egy ember számára egy tízemeletes épületből való zuhanás végzetes lenne, addig egy hangya számára ez olyan, mintha mi egy medencébe ugranánk, csak éppen a levegő lassító hatásával. A gravitáció persze rájuk is hat, de a testméretük és a légellenállás aránya miatt a zuhanásuk sebessége hamar eléri a stabil, nem gyorsuló állapotot, a már említett terminális sebességet. Így ahelyett, hogy szétzúzná őket a földet érés ereje, csupán egy enyhe ütést éreznek, ami után azonnal folytathatják útjukat, mintha mi sem történt volna, ezzel is alátámasztva a hangya paradoxon lényegét.